Vajon hány TB lenne életünk filmje?


Nemrég írtam egy bejegyzést arról, hogy lassan lehetővé válik, hogy az életünk során mindent rögzítsünk, ezzel egyfajta digitális emlékezetet létrehozva (http://gp.estontorise.hu/archives/134986). Akkor úgy számoltam, hogy az eddigi harmicpár évem körülbelül 80Tb-ot foglalna, 320x260-as videó formájában. Ha a tárolók jelenlegi fejlődési ütemét vesszük alapul, akkor pár év múlva jó eséllyel lesznek már ekkora tárolók, és talán el is férnek majd a mobilunkban, vagy akár a Google Glass-unk keretében. Persze ez nem túl nagy felbontás, illetve még az előző bejegyzésben felmerült az is, hogy 3D információkat is lehetne rögzíteni. Ehhez vajon mekkora tároló lenne elég, illetve szükséges vajon 80Tb 30 évnyi videóra, vagy meg lehetne oldani kevesebből is?

Igazából egy ember életének felvétele rengeteg redundanciát tartalmaz, így valószínűleg megfelelő módszerekkel jól le lehetne tömöríteni. Már csak a hagyományos "képkockák közti különbség" módszerrel is sokat nyernénk, hiszen mondjuk alvás közben, a TV előtt dögölve, vagy a munkahelyi széken ülve nem nagyon változik a környezet. Ezzel szerintem már legalább felére le lehetne csökkenteni a szükséges tárhely méretét. De még ennél is drasztikusabb méretcsökkenést lehetne elérni azzal, ha a szoftver képes lenne objektumokat felismerni, mivel így a pixelek helyett csak egy objektum azonosítót kellene tárolni. Tehát mindenhol, ahol a filmen TV,  vagy autó van, ott csak a TV vagy autó azonosító lenne letárolva. Illetve az, hogy az adott képkockán lévő objektum miben tér el a tárolttól, hogy így pontosan reprodukálni lehessen az adott képkockát. Valami hierarchikus rendszert tudnék elképzelni, aminek első szintje csak primitíveket keres, vonalakat, íveket, stb. és az ismétlődő primitíveket helyettesíti be azonosítókkal. Aztán ezek rendszerét vizsgálja, és az ezekből felépülő ismétlődő rendszereket látja el azonosítóval. Így felfelé szépen összeállnának olyan objektumok, mint a TV, vagy az autó, stb. Persze, valószínűleg a megvalósítás sokkal sokkal bonyolultabb, mint így leírva, és nagy számítási kapacitást igényelne, így valószínűleg csak szerver oldalon lehetne megvalósítani, de biztos sokat lehetne így tömöríteni a filmeken. Ráadásul a felismert objektumok alapján fel is lehetne indexelni egy ilyen filmet, így kereshetnénk benne. Ez a működés már nagyon hasonlít az agy működésére, valóban olyan lenne mint az emlékezet.    

#blog