Hogyan változtatják meg világunkat az önvezető elektromos autók?!


Mostanában egyre többször hallani arról, hogy tech cégek a jármű iparral próbálkoznak. Alapvetően két tendencia figyelhető meg. Az egyik az elektromos autók, ahol a legismertebb a Tesla (bár nemrégiben felreppent a hír, hogy az Apple és mások is kacérkodnak egy saját autó gondolatával), a másik pedig az önvezető járművek, ahol eddig egyértelműen a Google mutatta fel a legnagyobb előrelépést, de persze itt is mozgolódnak a versenytársak. Mindkét kategória, tehát mind az önvezető, mind az elektromos autók egyelőre a "vagány kütyü" kategóriába tartoznak, de úgy gondolom, hogy a nem is oly távoli jövőben olyan változást hozhatnak, mint annak idején az Internet, vagy az mobil/okos telefonok megjelenése.

Képzeljünk csak el egy világot, ahol tömegtermék az önvezető elektromos autó. Mindenki számára elérhető, és minden háztartásban megtalálható. Olyan mint jelenleg a "sima" benzines autó. A házak tetején már szinte kivétel nélkül ott vannak a napelem panelek, amik az egyre újabb technológiáknak köszönhetően egyre olcsóbban hozzáférhetőek mindenki számára, és termelik az ingyen üzemanyagot autónk számára. Napközben töltődik az akku pakk, amit az autóban esténként cserélünk. Így aztán az utazás többé nem kerül pénzbe. Ugyanakkor valójában időbe sem, hiszen az autó önmagától bevisz minket a munkába. Eközben megnézhetjük a híreket, TV-zhetünk, akár alhatunk is, ha jól esik, vagy éppen már az autóban elkezdhetünk dolgozni. Bárhogy is legyen, az utazás gyakorlatilag nem vesz el értékes időt a napunkból. Ha pedig se pénzbe, sem időbe nem kerül az utazás, hirtelen nagyon lecsökkenhetnek a távolságok. Ez persze még nem "teleportálás", de életünkre gyakorolt hatását nézve ahhoz közelít. Vegyük ehhez még hozzá azt, hogy egy intelligens jármű környezetre való reagálásának csak a technológia szab határt. Így aztán sokkal nagyobb sebesség esetén is ugyanazt a biztonságot nyújthatja, mint alacsony sebességeknél. Ez ugye egy emberi vezetőről nem elmondható. Egy ilyen jármű biztonsággal haladhat akár 300 km/órás, vagy még nagyobb sebességgel, ráadásul a járművek egymással is kommunikálhatnak, együtt optimalizálhatják a forgalmat, elfelejthetjük a dugókat, stb.

A 300 km/órás sebesség azt jelenti, hogy kvázi Magyarország bármely részéről 1 óra alatt beérhetünk Budapestre. Ráadásul úgy, hogy ezt az 1 órát is hasznosan tölthetjük el. Úgy, mint ha csak a nappalinkban ülnénk. Leülünk TV-zni, és a munkahelyünkön szállunk ki. Ráadásul mindezt teljesen ingyen. Így már nem köthet Budapestre, vagy más városba az, hogy éppen ott találtunk munkát. Lakhatunk bárhol, hisz bárhonnan bárhová eljuthatunk ingyen, és értékes idő feláldozása nélkül. Úgy gondolom tehát, hogy ahogyan az Internet virtuálisan, úgy az elektromos önvezető autók fizikailag fogják összezsugorítani a világot, ami hatalmas pozitív változást hozhat mindannyiunk életében.       

#blog