Tök érdekes figyelni a gyereket, ahogy fejlődik a szókincse

Nem beszél még, csak saját szavai vannak. De ami igazából érdekes, hogy milyen kényszeresen próbáljuk az ő szavait a mi szavainknak megfeleltetni. Ez ezt jelent, az azt, aztán később rájövünk, hogy mégsem. Arra jöttem rá, hogy ez teljesen rossz irány. Az ő fejében egy sokkal tágabb kategória rendszer van a világra. Van szó például a szájba vehető dolgokra, de olyan szó is van, amire nem is lehet jó kategóriát ráhúzni. A "te-ta" például mindenféle lógó, himbálódzó, rezgő, stb. dolgot jelent. Érdekes lenne belelátni a fejébe. Meggyőződésem, hogy valami mienkétől gyökeresen különböző mód az, ahogyan ő látja a világot. Olyan mintha a kezdetben egységes maszlagot valamilyen tulajdonságok mentén elkezdte volna particionálni, de a felbontás még a mienknél sokkal durvább. A későbbiekben ez fog finomodni, míg végül eljut a valódi szavakhoz, és általános fogalmakhoz.

Ugyanez történt a látásával is, mikor még kisebb volt (legalábbis én így láttam). Kezdetben csak bambán, defókuszáltan nézett ki a fejéből. Valószínűleg a világot egy összefüggő maszlagként látta. Értelmezhetetlen volt számára az egész. Aztán elkezdte érzékelni a mélységet. Ahogy mozgatta a fejét, meg tapogatott, megtanult térben látni, és ahogy elkezdte mozgatni a dolgokat, a világ különálló objektumokra esett szét. Ez is egyfajta particionálás.

Ezek alapján úgy érzem, hogy nagyon alapvető dolgokat is úgy tanulunk életünk során, nincs beépítve algoritmus a látásra, a beszédre, a világot alkotó szemantikus háló felépítésére, stb. A trükk a struktúrában rejlik, amiben ezek a dolgok ki tudnak alakulni. Ha ezt sikerülne elcsípni, akkor lennénk képesek a klasszikus értelemben vett, emberihez hasonló MI létrehozására. Ezek olyan alacsony szintű dolgok, amiknek kvázi semmi köze ahhoz, hogy amúgy hogyan gondolkodunk, mert az ugye magától alakul ki, ez csak a közeg hozzá.

Azon is gondolkodtam, hogy ez mennyire hasonlít az evolúcióhoz. Ha a gondolkodást magát akarnánk számítógépre leképezni (van egy ilyen MI irányzat – szemantikus hálók, tudás reprezentáció, stb.), az olyan mint ha szervenként szisztematikusan szeretnénk felépíteni egy élőlényt. Baromi nehéz feladat lenne. Ugyanakkor az evolúció egy viszonylag egyszerű algoritmussal megoldotta mindezt. Csak a környezeti paramétereket kell megfelelően beállítani, megteremteni az evolúció lehetőségét, és várni, míg kialakul. Tehát itt is a környezet, a rendszer struktúrája teremti meg a feltételeket arra, hogy kialakuljon a kívánt élőlény. Talán az agyban is ez történik. Adott egy struktúra, adottak a környezeti hatások, és ebben a közegben evolúciós úton alakulnak ki a látás, a hallás, a gondolkodás algoritmusai. Ebben az evolúcióban tehát ezek a működések (látás, hallás, gondolkodás) az egyedek, és a környezet is annyira előkészített, hogy ne kelljen évmilliókat várni a kialakulásukra, elég legyen hozzá pár év, amíg egy gyermek felnő. 

Ami tehát a lényeg, hogy az agy működésének a hátterében talán valami sokkal egyszerűbb struktúra rejlik. Mondjuk annál talán bonyolultabb, mint a jelenlegi nagyon leegyszerűsített neurális modellek.

Sokat lehet szerintem tanulni abból, ha az ember figyeli, hogy hogyan fejlődik egy gyermek. Bizonyára sokat is tanultak az MI rendszerek fejlesztői, és amiket leírtam, az jó eséllyel nekik teljesen triviális. Ennek ellenére jó érzés figyelemmel kísérni, és "újra felfedezni" ezeket. 🙂  

#blog