WordPress (nagyon)gyorstalpaló (sablonkezelés)

Most, hogy (kb. 5 perc munkával) sikeresen telepítettünk saját WordPress-t, elkezdhetjük testre szabni. Ennek legfontosabb része, hogy kialakítsuk az oldal külső megjelenését. A WordPress ilyen szempontból nagyon jól testre szabható a sablonok segítségével.

Lépjünk be a WordPress vezérlőpultjára, és válasszuk ki a Megjelenés menü / Sablonok részt. Itt jelennek meg a már elérhető sablonok, illetve van felül egy Sablonok telepítése fül, ott tudunk új sablonokat telepíteni. Mivel a weben több száz (de lehet, hogy több ezer) WordPress sablon megtalálható, ezért én azt javasolnám, hogy soha ne kezdjünk el nulláról sablont fejleszteni. Keressünk valamit, ami nagyjából megfelel az igényeinknek, és ha kell, azt módosítsuk tovább. Ha nem a belső sablonkeresőt használjuk, akkor weben a http://wordpress.org/extend/themes/ címen keresgélhetünk az ingyenes változatok közt. Ebből jelenleg 1700+ db van (!), ami nem kevés, de ha Google-ben rákeresünk a wordpress témákra, találunk még legalább ugyanennyit, illetve van sok fizetős is. Szóval tényleg hatalmas a felhozatal. Ha megtaláltuk a céljainknak leginkább megfelelő sablont, töltsük fel a sablonkezelőben, telepítsük, és szabjuk testre igényeknek megfelelően.

No, de hogy valamiről szóljon is a bejegyzés, lássuk mit kell tennünk akkor, ha saját sablont szeretnénk készíteni, vagy legalábbis átalakítani a már meglévőt. A WordPress wp-content/themes könyvtárában találhatóak meg a WordPress sablonok. A frissen telepített sablonunk is ide került be, így ha minden igaz, van ott egy könyvtár neki is. Új sablont hozzáadni elég egyszerű, ugyanis a WordPress egyszerűen végig szalad ezen a könyvtáron, és minden itt lévő alkönyvtárat sablonként értelmez. Az új sablon készítéséhez tehát fogjuk a már telepített (alapanyagnak leginkább megfelelő) sablont, és lemásoljuk mondjuk 'sajat_sablon' néven. Eztán lépjünk be a 'sajat_sablon' könyvtárba, és nyissuk meg az itt található style.css-t. Igazából itt van a trükk, ugyanis a style.css elején van egy komment rész. A WordPress innen olvassa ki a sablon adatait. Itt írjuk át a sablon nevét, megadhatjuk a készítőt, stb. Ha az adatokat módosítottuk, nézzünk rá WordPress-ben a sablonkezelőre. Ha minden jól megy, ott meg is jelent a saját sablonunk az általunk adott névvel. Ennyi, kész is életünk első WordPress sablonja. Az esetek nagy többségében általában sikerül jó alapot találni, és elég a css-t módosítani. Amennyiben ez nem elég, és bele kell nyúlni a html kódba is, úgy érdemes kicsit szétnézni a könyvtárban. Itt van pár PHP állomány, amik a weboldal különböző darabkáját tartalmazzák. Ezek igazából HTML fájlok némi PHP betéttel. Ha valamit módosítani kellene, akkor itt tehetjük azt meg. Mivel a sablonok felépítése többféle lehet, ezért nincs általános szabály arra, hogy mit hol találunk meg. Én azt szoktam csinálni, hogy megnézem az oldal aktuális állapotának forrását, keresek valami arra a részre jellemző motívumot (id-t, class-t, stb.) arra rákeresek a sablonba, és az így megtalált darabban már elvégezhető a módosítás.

Igazából a WordPress sablonkezelése még egy csomó mindent lehetővé tesz. Regisztrálhatunk dinamikus területeket widgeteknek, új funkcionalitást adhatuk az oldalnak, stb. Tulajdonképpen bármit ki lehet alakítani így. Akár egy teljes Facebook, vagy Google+ oldal is megvalósítható a WordPress sablonrendszerének segítségével, nincs semmi, ami bármiben is korlátozna.  Ez viszont már a mély víz (vagy legalábbis mélyebb) kategória, így túlmutat egy ilyen rövid bejegyzés határain. Indulásnak szerintem ennyi bőven elég. Aki jobban el akar mélyedni a témában, az talál bőven leírásokat a weben.

A továbblépéshez itt egy nagyon jó infografika és leírás a sablonok működéséről: http://yoast.com/wordpress-theme-anatomy/

Illetve a hivatalos WordPress doksi: http://codex.wordpress.org/Theme_Development 

#blog