Az ebben az egész dologban az érdekes, és egyben csodálatos, hogy ott van egy böhöm nagy objektum, a fekete lyuk, aminek olyan nagy a gravitációja, hogy még a fény sem tud belőle kiszökni. Egy gond van vele, hogy emiatt minden információt is el kellene nyelnie, ami sért egy alapelvet. Erre aztán mintegy a semmiből, egy teljesen más területről, a kvantummechanikából előbukkan egy jelenség, a virtuális részecskék spontán keletkezése, ami helyre teszi a dolgokat. Azt kell látni, hogy ennek a két területnek (a relativitáselméletnek és a kvantummechanikának) semmi köze egymáshoz (sőt), és ilyenkor mégis valahogy egymás segítségére sietnek, hogy helyreálljon a világ rendje. Hasonló helyzet volt a határozatlansági reláció (http://lf.estontorise.hu/archives/197) esetén is. Einsteinnek nagyon nem tetszett a kvantummechanika valószínűségi jellege, és elmésebbnél elmésebb gondolatkísérleteket eszelt ki, amivel cáfolhatná a határozatlansági relációt, és egyszerre mérhetné meg egy részecske két komplementer tulajdonságát. Ezeket azonban minden esetben sikerült cáfolni. Volt, hogy épp a relativitáselmélet adta meg a választ azzal, hogy a "kvantumosan zizegő" térben az idő múlása is bizonytalan, így nem lehetséges a pontos mérés. Azt kell látni, hogy itt elvekről van szó. Tehát nem olyan fizikai törvényekről, hogy "két elektron XY erővel taszítja egymást, ha távolságuk ...", hanem olyanról, hogy "úgy tűnik egy részecske X tulajdonságát és Y tulajdonságát egyszerre nem ismerhetjük pontosabban mint ...". Valami módon "úgy játszanak össze" a fizikai törvények, hogy ez mindig teljesüljön. Mikor már épp elkapnánk Isten grabancát, és az orra alá dörgölhetnék, hogy "lám, Te sem vagy tökéletes", előránt valamit a kozmikus kalapból, hogy csak azért is neki legyen igaza. :)

#blog  

http://index.hu/tudomany/2016/06/07/lehet_kiut_a_fekete_lyukakbol/