Vezérhullám a kvantummechanikában (avagy hogyan gondolkodnak a fizikusok)

Erről a vezérhullám elméletről már máshol is hallottam. Kb. annyi a lényeg, hogy a kvantummechanika jelenségei elvileg magyarázhatóak úgy, hogy nem a részecskék viselkednek egyszerre hullámként és részecskeként. E helyett minden részecske valóságos, és körbeveszi egy "vezérhullám", kvázi ezen utazik, és ez okozza azokat a bizarr jelenségeket, amiket a kvantummechanikában láthatunk. Az elmélet azért nagyon érdekes, mert ha helyes ez a megközelítés, akkor a kvantummechanikából kiveszik minden mágia. Schrödinger híres macskája simán megdöglik, vagy életben marad, de semmiképp nem kerül valami misztikus élőhalott állapotba. De ami még talán ennél is furcsább, hogy ez a megközelítés igazából senkit nem érdekel. A cikk alapján egész egyszerűen azért, mert nehezebb vele számolni, és "semmi újat nem ad" a fizikusoknak a hagyományos értelmezéssel szemben, így "nem éri meg a fáradságot". Tehát szerintem ami igazán érdekes ebben, az nem is a kvantummechanikai vonatkozás (az is), hanem inkább az, hogy ízelítőt kaphatunk abból, hogyan gondolkodnak a fizikusok. Ők kiszámítani akarják a világot. Absztrakt módon közelítenek hozzá, úgy mint képletek sokaságára. Számukra a világ ekvivalens az azt leíró képletekkel. Egy fizikust picit sem idegesíti az a tény, hogy a kvantummechanika ellent mond a józan észnek, és mindannak, amit a világban magunk körül tapasztalunk, mivel a kvantummechanika jól számolható. Az értelmezés talán a filozófia hatásköre. Elsőre kicsit furcsának tűnhet ez a hozzáállás, hogy valójában nem akarják a szó klasszikus értelmében "megérteni" a világ működését, ugyanakkor megvan ennek a maga előnye. Hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a világ a klasszikus értelemben "megérthető". Valójában a kvantummechanika bármely értelmezése csak mankó, és valójában nagyon sok ilyen mankó van, amiről hirtelen nem is gondoljuk, hogy csak a mi képzeletünkben létezik, valójában igen messze van a valóságtól. Képzeljünk el például egy elektront. Eszünkbe juthat az iskolai ábrázolás, egy kék golyó. Nos, az elektron se nem kék, se nem golyó. Színe eleve nem lehet, hiszen közvetlen módon nem lép vele kölcsönhatásba a fény, és úgy igazán kiterjedése sincs, tehát nem is golyó. Viszont képes átmenni egyszerre két résen, eltűnni, majd máshol megjelenni, vagy bizonyos esetekben feltűnni a semmiből. Ha tehát az elektron kék golyóként kezeljük, az igencsak félrevezető. A valóságos elektron nem hasonlít semmihez, amit ismerünk, elektron, és kész. Ha tehát a maga valójában akarjuk kezelni, el kell dobnunk a mankóinkat, és egyetlen dologra támaszkodhatunk, a matematikára, ami abszolút, és egyetemleges. Az elektront leíró képletek ugyanis semmilyen ferdítést nem tartalmaznak, azok szigorúan az elektron viselkedését írják le. Nem csapnak be, nem vernek át. És noha nem tudjuk a szó szoros értelmében elképzelni őket, mégis pontosan leírják az elektron viselkedését. Ez az ami miatt a fizikusok "megelégednek" a száraz matematikai leírással, és ez az amiért nem igazán hozza őket lázba egy ilyen új értelmezés, még akkor sem, ha az a józan ésszel összeegyeztethetővé tenné is a kvantummechanikát. Ez persze nem jelenti azt, hogy nekünk, halandó embereknek ne lenne értékes egy ilyen új "mankó", ami segít értelmezni (vagy csak egyszerűen egy kicsit jobban megérteni) a világ működését.  

#blog  

http://hirek.prim.hu/cikk/2014/08/03/egesz_ido_alatt_rosszul_ertelmeztuk_a_kvantummechanikat

Egész idő alatt rosszul értelmeztük a kvantummechanikát?
Közel egy évszázadig a „valóság” homályos fogalomnak számított. A kvantumfizika törvényei azt sugallják, hogy a részecskék a legtöbb idejüket szellemállapotban töltik, még olyan alapvető tulajdonságokkal sem rendelkezve, mint a pontos helyzet; ehelyett mindenhol vannak és sehol sincsenek egy időben. Csak akkor, ha megmérjük őket, akkor materializálódnak hirtelen, látszólag úgy felvéve egy pozíciót, mintha a helyüket egy kockadobás véletlenszerűsé…