Mennyibe kerül az örök élet? (reménye)


Kíváncsiságból megnéztem, mennyibe kerül, ha le akarja magát hibernáltatni az ember. Rövid keresgélés után a Cryonics Institute oldalán kötöttem ki. Saját elmondásuk szerint ők a legolcsóbbak. A többi konkurens szolgáltató árai is fel vannak sorolva a honlapon, tehát akit érdekel, akár utána is kereshet név alapján, hogy mások mit kínálnak. Mivel a fagyasztás tulajdonképpen a páciens halálával jár, ezért csak a halál bekövetkeztét követően lehet lefagyasztani az embert. Ráadásul elég gyorsan kell cselekedni, mivel fagyasztás nélkül hamar vissza nem fordítható változások következnek be a szervezetben. Bár durván hangzik, de a legideálisabb az eutanázia, tehát a kegyes (ön)gyilkosság, amikor a beteg kontrollált körülmények között hal meg, és fagyasztható le. Ha jól értelmeztem, a Cryonicsnál egyfajta temetést helyettesítő kegyeleti szertartásként is tekintenek a fagyasztásra. Tehát meg lehet "látogatni" a halott rokonokat, ha valakinek arra van igénye. Fagyasztani ugyan már elég jól tudnak, de a felolvasztás még nem megy, így a hibernált pácienseknek várniuk kell addig, míg az orvostudomány (nanotechnológia, stb.) képessé válik az alany újraélesztésére. Az ár meglepő módon nem is olyan magas, még itthoni viszonylatban sem. Van egy 1,250$-os (kb. 300 000 Ft) egyszeri tagsági díj, valamint egy 28,000$-os (kb. 7 000 000 Ft) fagyasztási költség. Ez utóbbit fedezheti mondjuk életbiztosítás, így havi szintre lebontva nem tűnik olyan soknak. Tekintve, hogy amit kínálnak, az az örök élet ...

http://www.cryonics.org/membership/  

#blog  

Membership | Cryonics Institute

Cryonics is a fascinating concept that has inspired the imagination and dreams of thousands of people worldwide. If you're someone interested in the theory, remarkable potential and practical applications of cryonics, joining CI is a great way to learn more and get involved in the cryonics ...