A por


Épp azon gondolkodtam, hogy a penész milyen durva dolog. Kiteszel egy szelet kenyeret az asztalra, és egy hét múlva ott van rajta a zöld folt. Nem kell hozzá semmi extra körülmény, ott van mindenhol, nap mint nap ki és belélegezzük, olyan mint a levegő. Olyan mint ha csak valami por lenne, pedig egy élőlény. Sejtekből áll, szaporodik, van benne DNS, és a teljes sejtekre jellemző ökoszisztéma. Enzimek, fehérjék, mindenféle, ami ahhoz kell, hogy működjön, és szaporodjon. Igazából egy viszonylag bonyolult gépezet, aminek az egyes példányait szabad szemmel nem is lehet látni.

Azon gondolkodtam, milyen lenne, ha képesek lennénk ilyen penészhez hasonló nanorobotokat építeni. Hogy néznének ezek ki? Olyan lenne mint valami nagyon finom por. Talán ugyanúgy ellepne mindent, ugyanúgy be és kilélegeznénk, észrevétlenül ott lenne mindenhol, azzal a különbséggel, hogy ezt képesek lennénk irányítani. Olyan dolgokra lehetnénk képesek "a por" segítségével, ami a jelenkor emberének szinte mágiának tűnne. Például épületeket húzhatnánk fel a semmiből, vagy épp rombolhatnánk le. Tárgyakat mozgathatnánk az akaratunkkal, vagy éppen megjavíthatnánk a testünket, és örökké élhetnénk. Igazából bármire használhatnánk "a port", amit akaratunk szerint alakíthatunk. Abból építkezhetnénk, abból lenne a ruhánk, az autónk, a mobiltelefonunk, a számítógépünk, minden, ami minket körülvesz. Végtelen mennyiségben állna rendelkezésre, mivel a fellelhető nyersanyag felhasználásával szaporodna, amihez az energiát a nap szolgáltatná. Tulajdonképpen isteni hatalomra tenne szert az, aki irányítani képes "a port". Akár arra is képesek lehetünk, hogy "a porból" építsünk magunknak testet, amibe átköltöztetve a tudatunkat test nélkül élhetünk tovább.

Talán valahol a világegyetemben kialakulhatott egy ilyen életforma, ami ilyen egysejtű közösségekből épül fel. Nem igazán válnak el úgy az élőlények, mint nálunk, hogy léteznek állatok, növények, emberek. Ott talán csak "a por" van, ami ellep mindent, és ennek a sűrűbb gócai az egyes egyének. Érdekes elképzelni, milyen lehet egy ilyen világ.

Ez csak úgy eszembe jutott a penészről ... :)   

#blog