Néha bevillannak dolgok, amik aztán pár napig nem hagynak nyugodni. Valahol (talán épp csak valami ezoterikus hablatyban) olvastam, hogy az idő csak szubjektív dolog. De van ennek értelme? A nem lineáris időről az embernek az időparadoxonok jutnak rögtön az eszébe, de egy ilyen világ nem lehet mentes a paradoxonoktól? Ezek a kérdések merültek fel bennem tegnap. A kérdést végül is (megint) a szimulált valóság segítségével sikerült kibogozni. Képzeljünk el egy szimulált világot, ami a fizikai törvények szerint pontosan szimulálja a valóságot. Ugyanúgy történik "odabent" minden, mint "idekint" a valóságban. Aztán képzeljük el, hogy kicsit módosítunk a programon, és néha megfordítjuk az idő irányát. A folyamatok pontosan ugyanúgy zajlanak le, csak visszafelé. Ha szimulálni tudjuk a valóságot, akkor ugyanezt visszapörgetni sem nagy dolog. Most képzeljük el, hogy mi is egy ilyen világban élünk, de ahogyan az idő visszafelé mozog, úgy az agyunk is visszafelé működik. Az emlékek visszatörlődnek, így az agyunkban minden lineáris. Visszagondolhatunk a múlt bármely pillanatára, úgy fogunk emlékezni, hogy minden időben előrefelé történt. Észrevennénk, ha egy ilyen világban élnénk? Az egészből nem vennénk észre semmit, hisz az agyunk is része a világnak, így nem érzékelhetjük az idő össze-vissza telését.

Most tegyük fel, hogy agyunk valahogy kívül van ezen az egészen, és képesek vagyunk felfogni ezt a világot, de emlékezni még mindig csak lineárisan tudunk. Szóval egyszerűen csak az elménk működésének korlátai miatt nem emlékezhetünk a jövőre, mivel azt azonnal elfelejtjük. Észrevennénk bármi különbséget, ha egy ilyen világban élnénk? Merthogy valami ilyesmi a szubjektív idő fogalma.

És akkor játszunk el kicsit a gondolattal, hogy bizonyos esetekben (transzban, drogok hatására, stb.) emlékezhetünk a jövőre. Okozna ez időparadoxont? Mi van, ha a jövő ismeretében megváltoztatunk valamit. Nem történik semmi különös, egyszerűen más lesz a dolgok lefolyása. Egy alternatív jövő fog kialakulni, de semmiképp nem vezet paradoxonhoz.

Ennek fényében a szubjektív idő gondolata nem is tűnik olyan misztikus hülyeségnek, mint elsőre. Persze azért még marad kérdés bőven, amin gondolkodhatunk. Létezhet olyan paradoxonoktól mentes világ, ahol az idő egyáltalán nem telik? Ahol minden történés egyszerre van jelen? Okoz az paradoxont ha valaki képes mindezt átlátni, és érzékelni a jövőt? Vagy éppen visszaugrani a múltba, mint a pillangóhatás főhőse? Mi van, ha többen is képesek ilyen bravúrra? De bizonyára sok más kérdést is fel lehet tenni. Azt gondolom, hogy akár a szubjektív idő fogalma, akár az időutazás, vagy a jövő meglátása lehet paradoxonoktól mentes. Ez persze nem jelenti azt, hogy a dolognak van bármilyen realitása, de az hogy lehet realitása, már önmagában bizsergető gondolat … 😉

#blog