Most tegyük fel, hogy agyunk valahogy kívül van ezen az egészen, és képesek vagyunk felfogni ezt a világot, de emlékezni még mindig csak lineárisan tudunk. Szóval egyszerűen csak az elménk működésének korlátai miatt nem emlékezhetünk a jövőre, mivel azt azonnal elfelejtjük. Észrevennénk bármi különbséget, ha egy ilyen világban élnénk? Merthogy valami ilyesmi a szubjektív idő fogalma.
És akkor játszunk el kicsit a gondolattal, hogy bizonyos esetekben (transzban, drogok hatására, stb.) emlékezhetünk a jövőre. Okozna ez időparadoxont? Mi van, ha a jövő ismeretében megváltoztatunk valamit. Nem történik semmi különös, egyszerűen más lesz a dolgok lefolyása. Egy alternatív jövő fog kialakulni, de semmiképp nem vezet paradoxonhoz.
Ennek fényében a szubjektív idő gondolata nem is tűnik olyan misztikus hülyeségnek, mint elsőre. Persze azért még marad kérdés bőven, amin gondolkodhatunk. Létezhet olyan paradoxonoktól mentes világ, ahol az idő egyáltalán nem telik? Ahol minden történés egyszerre van jelen? Okoz az paradoxont ha valaki képes mindezt átlátni, és érzékelni a jövőt? Vagy éppen visszaugrani a múltba, mint a pillangóhatás főhőse? Mi van, ha többen is képesek ilyen bravúrra? De bizonyára sok más kérdést is fel lehet tenni. Azt gondolom, hogy akár a szubjektív idő fogalma, akár az időutazás, vagy a jövő meglátása lehet paradoxonoktól mentes. Ez persze nem jelenti azt, hogy a dolognak van bármilyen realitása, de az hogy lehet realitása, már önmagában bizsergető gondolat … 😉